Tegnap este a Turbózombi, véruszkár című nagyköltségvetésű filmet néztem. Rá is csörögtem az ügynökömre, hogy ebben van spiritusz, skicceljük fel, maszatoljuk össze a 2. részt. Ő mondta, hogy okéska, meg tutkó, lecsekkol mindent, és beizzít mindenkit, köszike, no para. Én meg mondtam neki, hogy csak egy kokós kurva, ne ugasson, mint egy pincsi, hanem szedje össze magát, s két nap múlva várom a pontos ütemtervet, mert valamiből etetnem kell a disznókat.

Ma találkoztam egy kisfiúval, aki mindig piros ejtőernyősöket rajzolt. Aztán találkoztam egy copfos kislánnyal, aki azt kérte, hogy meséljek neki - róla. Lehet, hogy benne leszek a Találkozások Magazinban.

Ma vettem a főnökömnek egy kísértetízű nyalókát.

Mit kezdjünk azokkal, akik mindig csak a maguk értékeit leltározzák, a maguk munkájáról zengedeznek. A régi mondás szerint, akinek van ideje magát dicsérni és másokat szapulni, az nem is dolgozik. Ezt a mondást egyre igazabbnak érzem, ahogy szépen öregszem. Akik állandóan a kegyosztó szerepében szeretnének tetszelegni. A manipulátorokkal, a propagandistákkal, a simaszavúakkal. Mit kezdjünk azokkal a drága emberekkel, akik használni akarnak minket. S akiknek,...

Ha valaki még egyszer lelkesen ejti ki egy párt nevét, én esküszöm, visszaíratom az általános iskolába.

Már nem félek.

Be kéne látni, hogy itt nincs hely 10 millió embernek.

„Házamban soha nem volt vendég a gonosz.”

„A véleményét kifejti az összes abortuszmaradék.”

Néha utánam szól a gúnyos, babaarcú kamasz, aki minden fogalmat nagybetűvel ejtett. Egy darabig befogtam a fülem, adtam neki fél pakli cigit, én nem érteni kamasz, motyogtam, ilyesmik, de tegnap aztán jól képen töröltem az egyujjas kesztyűmmel. Megkeres újra, tudom, és mint talált tárgyat, visszaadja. Annyit elvettek már tőlem, bírom, mikor visszaadják.